Saturday 30 June 2012

Radar

Ha tengeren baj történik és menekülni kell, vannak az úgynevezett lifeboat és liferaft eszközök, amikben túl lehet élni, amíg megtalálják az embert. Sokminden segíti a túlélést, bekészített keksz, víz-fejadag tól kezdve a melegentartó öltözékig és rakétákig, de ezeket most fel nem sorolom. Két dolog emelnék ki, ami nagyon fontos. Az aktív és a passzív radarjelzőket. Az egyik folyamatosan küldi a jeleket műholdra, így segítve, hogy megtaláljanak, a másik küld egy jelsorozatot, amikor keresőradartól jelet vesz, de a föld görbülete miatt ezt csak a radartávolságon belül levő mentőhajók látják. Azt nem dönthetjük el, hogy ki találjon meg, itt a lényeg csak a mentés.

Nem ugyanez van a pár és munkakeresésben is?

"Senki sincs megmentve, amíg nem ért szárazföldet."

Monday 18 June 2012

egy kis nosztalgia a jövőnek

Régen milyen szép volt. Hiányzott, meglátogattam. Nem tudtam meglátogatni telefonáltam. 250 forintos kártyával úgy, hogy fél órára volt az egy szem fülke. Vagy ha az sem, akkor levelet írtam. Papírra. Bélyeggel.

Mostmeg boldog, boldogtalan kiírja, ha fingott. Beleköt, hogy miért lájkoltad, telefonodon megnézed, hogy hol van.. nem a bizalmat és a meghittséget öli meg? Az információra mindíg éhes volt az ember, mert ha tud valamit, tud máshogy, számára hasznosabbnak tűnően viszonyulni, de hogy megéri-e?

Mi leszünk az első generáció fb-n, akiknek a gyerekei nem azt mondják, hogy Apa, Anya ne regisztráljatok már, mert égő lenne, hanem mi mondjuk nekik, hogy különben ti aligha lettetek volna.

Tuesday 12 June 2012

Bullshit-Bingo

Na ez egy igazi cigarettaszünetes lesz, de meg kell osztanom, mielőtt elalszok. Előljáróban annyi, hogy lementem telefonálni mégegyet, hogy az előző posztban említett macerát rendbetegyem, úgy nézem egész jól sikerült is. Ennek örömére, ha már lent voltam, akkor irány a dohányzó egy duplára. Ilyenkor találkozok a nappalosokkal, meg ezúttal a fővillanyásszal is. Ő mesélte el az új játékukat.

Már az úgynevezett felnőttek (adults - így hívjuk a management és vezéralakok klubját) játékát. Nekik is tartanak a mégfelnőttebbek meetingeket. Napi rendszerességgel, meg ki tudja milyen álneveken még. Na ezekre a randikra gondolták ki a bullshit-bingót. Normál bingóban számokat kell x-elni, sorban húzzák, ha megtetted bejelölöd és ha kihúzták mindet neked elsőként, akkor bekiabálod, hogy "BINGÓ!". Itt kicsit máshogy van, mint a neve is sejteti. Szavakat és kifejezéseket kell leírni, mint például teamwork, safety, common sense, priority, deadline, etc... Öt ilyet leír az ember és figyelmesen hallgatja a meetinget, amikor pedig a nagyvezír szájából elhangzik pl. a future project, ami pont szerepel is a cetlin, bejelöli. Amikor pedig valakinek mind az öt tippje bejött, feláll és belekiabálja a hallgatóság arcába, hogy:

"BULLSHIT!"


hamarosan következik:
- a két képről, amiknek nagyon örülök
- a telefonálási szo(p/k)ásokról

Monday 11 June 2012

Szép az élet, ha zajlik, de most kicsit csendet

Jó lesz már beiktatni egy dögunalmas napot. Annyira fel tud villanyozni egy kis kedvesség, vagy jó hír és kábé ugyanannyira lelomboz valaki fontos rossz kedve, vagy bánata. Ebből következtetek arra, hogy ha fizikailag birom is, azért sok volt mostanában. Meló itt-ott, meg a feszültségek, meg az ökörségeim. Tényleg olyan semmittevős nap kell, vagy valami egész mást tevős, ami kikapcsol. Hát ennyit az igényeimről.

Továbbra is fenntartom viszont azt az álláspontomat, hogy ha valakinek valami nem tetszik, legjobb, ha megmondja, amíg kicsi a baj. Mert ahogy telik az idő, csak rosszabb és nagyobb lesz a gond. Én meg elhiszem, ha azt mondja valaki, hogy minden rendben. Azaz nem minden esetben próbálok belesni a homloklebeny mögé, hogy tényleg úgy gondolja-e. Elhiszem és kész. A nemtetszés meg nől és mérgesedik és attől igazán nem érzem magam jobban, ha visszamenőlegesen vagyok leteremtve, mert egyszer úgyis kibukik minden. Nem lehet időben szólni, hogy nem lesz ez így jó, drága pilótám? El kell menni timbuktuig és akkor szólni, hogy elvétettük a repteret olyan 5000 kilométerrel?

Jó lesz már otthon. Holnap éjjel is, de leginkább mához egy hétre, amikor elkezdődik a maradék 1 hét pihenésem. Már ha az lesz. Passzolom. Majd jól csinálom. Nem kelek fel :)

Calcio

Sosem értettem pontosan, hogy miért kell azon meglepődni, hogy nem őrülök meg a fociért. Illetve hát szeretem, meg értékelem, meg szurkolok is, amikor úgy adódik. De nagyon ritkán teszek akár egy lépést is, hogy tudjam éppen mi zajlik a 'kedvenc' csapataim között. Szurkolok én helyi szinten a hatvani Lokinak, országosan a Fradinak, meg ha a nemzeti csapatunk megy 'csatába' akkor nekik. Meg bárkinek a franciák ellen. De az, hogy éppen milyen bajnokság van és ki kivel játszik és hogy hogyan állnak azt passzolnom kell. Meg a játékosok nevét is csak addig tudom, amíg a közvetítő bemondja. Egy héttel a meccs után meg már csoda, ha az eredményre emlékszem. Lényeg, hogy nem terheli a kapacitásomat 1%-ban sem, hogy épp mi folyik labdakergetés terén.

Nade most, hogy kb. 120 másik hapsival vagyok összezárva, akik eleve is többnyire érdekeltek az EB alakulásában, így viccesebb. Szeretem úgy nézni a meccseket, hogy mellettem lerágják a körmüket és felugrálnak örömükben, dühükben. Ilyenkor választok egy csapatot, akinek inkább szurkolok és ezzel vígan lehet élvezetesebbé tenni a játékot.

Azt viszont már nem nagyon értem, vagy értem, de nem akarom elfogadni, hogy valakinek ez életforma, hogy a csapatának szurkol, mint egy megszállott. Ha annyi garasom lenne, ahány ember meg van győződve, hogy az ő klubja a Világ legjobbja és ehhez alátámasztásul néhány mondókát és nótát is tud helyből csatolni, akkor igen jól állnék garasokból. Ennél rondább, amikor már háború helyett küldik a csapatot focizni, esetleg mégszebb, amikor vallási alapon.

Skóciában mentem haza melóból buszon, amikor takonyrészeg nyikhajok utaztak velem hazafelé és kóstolgattak valami zöld ruhadarab miatt. Mondtam nekik, hogy őszintén nem érdekel a focijuk és nem szurkolok sem a Rangersnek, sem a Celticsnek. Nem nagyon értették, de talán a kiejtésem miatt elhitték, hogy kuku vagyok a témához. Azért búcsúzóul értésemre adták, hogy 'most jól kigatyáztuk a szemét katolikusokat'. Nafain, ennyi eszetek van. Szerintem meg az egyik 11 játékos adott időn belül többször juttatta a labdát a hálóba, mint a másik 11. Ettől nem kap zokogógörcsöt a Vatikán.

Ami a focival kapcsolatban pozitív, vagy lenne, mert lehetne, hogy jó játék. Már nem nézni, hanem játszani. Csapatépítő, kiscsikó koromban én is kergettem, igaz a vegyezés végefelé voltam, mert messze nem a legügyesebb voltam még a szűkebb utcabeli brigádban sem. Az biztos, hogy kell a gyerekeknek játszani, erősödjenek, ügyesedjenek, győzzenek, tanuljanak meg emelt fejjel veszíteni is. Meg akkor lesz magyar foci, ha lesz utánpótlás. Az meg csak a grundról lehet, nem playstation bajnokokból.

ps.:
- miért nem jellemző, hogy a nők futballozzanak?
- mert 1 nő sem tudja elviselni, hogy 10 másikkal azonos ruhában jelenjen meg nyilvánosan.

bocsi :)

Friday 8 June 2012

egy kis fölösleges rinyálás

Ha még meg tudnék lepődni és igazán érdekelne, meglepődnék. Hogy mikor hogyan van és nincs netünk. Kezdem az elejéről.

Gdanskban, amikor még be volt csomagolva (szó szerint) a tornyunk, akkor egyáltalán nem volt, de nem is volt gond, mert akkor még szállodából jártunk be dolgozni. Édes élet volt az, majd mesélek, ha lesz rá igény. A szállodában volt net, elég is volt az. Akik vettek lengyel sim kártyát és értelmes telefonjuk volt, azok nyomták is rendesen. Aztán elindultunk lassan Britt vizek felé. Illetve elkezdtek minket húzni. Azok még 3 hetes kanyarok voltak és se tévé se net. Még szerencse, hogy a dvd játszót a központi nemtommire lehetett kapcsolni, arról néztünk filmeket. Azaz muvi-menedzser lettem, mert fel voltam készülve rendesen filmekkel. Cserélgettem is... azt is szívesen, csak másik alkalommal.

Az időjárás a Balti és Északi tengeren rendesen meghatározza, hogy egy ilyen 3-lábú öreghölgyet mikor mennyire lehet vontatni, ennek tiszteletére dekkoltunk vagy 2 hónapot EEmshavenben, vagy valami ilyesmi. Na itt már voltak megoldások. A kikötőben több wifi is jött, de mind jelszavas. Szemerkélő és mindenféle esőben és időjárásban időnként rávettem magam, hogy mászkáljak kint, nyitott laptoppal, mintha aranyat keresnék fémdetektorral. Az éjszakás műszak előnye volt, hogy ezt megtehettem, mert 1, senki nem látott. 2, mivel még nem voltunk megszállás alatt, igazán nem kellett megszakadni a melótól. többnyire olvasgattam.

Az egyik ilyen alkalommal egyszercsak bejött egy jelszónélküli net. Körülnéztem, hát nemmessze tőlünk a kikötőben valami silók irodájának az egyik felelőtlenül úgy beállított routere azt mondta, hogy itt egy kolbásznyi jel, csináld. Megtaláltam az ideális pontot, illetve irányt a helidecken, aztán a megfelelő pozíciót, nemmessze a gangway-től. Nem kellett 1 hét és úgy zarándokoltak arra a pontra az emberek, mint az igazhitűek. Pedig csak 1 csóka látott és mondta, hogy ezt nem terjeszti, mert ha rágyógyulunk sokan, akkor ez sem lesz. Na de volt. Egy ideig. Aztán sokan gyógyultunk rá, gondolom már nappal is kiszúrták, hogy mit mászkálnak ezek nyitott laptoppal a kijárathoz állandóan.

Azt nem mondom külön, hogy útközben esélytelenek voltunk (pedig voltam hajón, ahol volt rendesen.. mindegy). Nekünk ez jutott, gondoltuk, de mivel komoly cégnek dolgozunk (kagyló a jele, van ilyen benzinkút is) egyszercsak megjelent egy koma, hogy ő itt ezt megcsinálja nekünk és jó lesz. Sokkal jobb lett egy idő után, de olyan lassú, mintha maga Colombus hordta volna egyesével a biteket. De volt. Végre. Kabinban is. Hurrá. Hamar kiderült, hogy mi lassítja le ennyire, na akkor lett minden oktató jellegű 18 karikás oldal és a jutyub letiltva. Kicsit működött, éjjel jobban, amikor nem egyszerre akart mindenki valami fontosat elintézni.

Aztán ahányszor ez a koma megjelent, mintha behúzták volna a kéziféket. Mint kiderült ilyenkor csinál biztonsági mentést és kb fél napig csak adatokat tölt fel valami földi szerverre. Oké. Ha muszáj. Csak azt nem értem, hogy amikor jöttem, megálltunk egy éjszakára egy másik tornyon a köd miatt és ott igazán penge volt a net. Nem volt letiltva semmi és ment, mint a karikacsapás. Ez 8 perc helikopterre. Szóval csak simán nem értem.

Arról jutott mindez eszembe, hogy regelinél megint találkoztam a sráccal. "Megörültem" neki. Most lassú lesz (azért írok ilyen gyorsan), de nem gond. Szólok neki, hogy legalább a viber-t vegye le a tiltólistáról. Ha a skype mehet, akkor akár az is mehetne.

Ja, de a legszebb, amikor hazaérek, aznap délután jönnek a digis skacok otthon bekötni tévét, netet. Mert ez így fájdalmas kezd már lenni, hogy otthon sem volt, itt sem nagyon penge, ráadásul mások laptopjára kell bekéreckednem, mert saját még nincs, csak kinézve.

Na ilyen fájdalmai vannak egy 21. századi tengerésznek. Nem olyan régen még a kettes kabin és a választható kaja is luxusnak számított. Ne sírjak már. Még 4 nap.... jövök.

Tuesday 5 June 2012

A röpképtelen szárnyashoz

Nem a honvágy, de most szivesebben lennék otthon. Intézni, nyugodtan, a tempómban. Nem félkómásan. Bekapcsolni az áramot, a hűtőt (abba betenni a muníciót), víz, gáz vissza, aztán a gépet és tervezni, folytatni. Ehhez lenne kedvem. Nem azért mert itt kifáradok, vagy mert úgy érezném, hogy kimaradok valamiből otthon. Jó ez egynek, ez a munka, de nem akármeddig és most (nem fogom elkiabálni, ezért is nem írok a gondolatok erejéről most kedves V.) talán tudok jókat lépni.

Az otthont akarom. Amikor hazamegyek nemsokára, szerintem szüleimhez beköszönök, a taxis elszív egy cigit és máris repülök be, otthon letenni a bőröndöt és végre akkor megérkezni. Szerencsére még addig van egy hét és jópár dolgot el tudok és el is kell innen intéznem, de folyamatban vannak. Némelyek lassabban, a többi meg rendesen sínen. Tudom, hogy ez így hót lila köd, amit írok, de a laptoptáskás kaland után is vannak pótlások, további vizsgák szervezése is folyamatban van, meg egyre inkább azt érzem, hogy kezdek aktív álláskereső lenni. Nem azért mert innen kiállna a rúd, mindenki boldog (kopp-kopp), csak lehetne jobb a meló is és az ellentételezése is. Azért meg tenni kell.

Mert a sült galambok röpképtelenek.

Sunday 3 June 2012

Az időről, a rutinról és a gondolatok erejéről

Nézem most emittamott (tehát javarész facebookon), hogy emberek milyen jóízűeket hétfőznek. Meg az ezzel kapcsolatos negatív tréfák (pl.: honnan tudod, hogy hétfő van? 3 esős nap után kisütött a nap). Azt már megfigyeltem, hogy leginkább azok 'hétfőznek', akik előszeretettel 'péntek!!!'-eznek is. Meg TGIF. Jól is van ez így, már hogy ha ilyen rendszerben élnek és hétfőtől reggeltől péntek délutánig vannak a mocsék hétköznapok, aztán meg a paaaréé.

Nekem ebben nagyon ritkán és akkor is rövid ideig volt részem. A hétfő a vendéglátás pénteke, én meg hát vagy vendéglátóztam, vagy egyéb naptártól elrugaszkodott melóm volt. Most is. 2 hétig hétfő van, de amikor hazamegyek, ugyancsak 2 hétre, akkor az végig péntek. Illetve lehetne, ha ismerőseim, barátaim, törzshelyeim és azok látogatottsága nem a 7 napjaival lenne ár-apály viszonyban. Úgy vagyok ezzel a beosztással, hogy már nem is tudom, hogy beletörődtem, elfogadtam, vagy fel sem merült, hogy izgasson a kérdés. Nekem jó ez így. Előre ledolgozom és majd lesz élj a mának, ha akarom. De nem akarom, csak ritkán.

Tulajdonképpen akármilyen nap lehet, ha jól érzi magát az ember és fordítva. Az meg javarészt az egyénen múlik. Vannak itt kollegák, akik betegre unják magukat. Ez egyeseknél munkaköri ártalom. Nem hibáztathatom őket, hogy nincsenek széthajtva, de pl. egy darukezelő miben feszüljön meg, amikor egész 12 órája alatt 2 konténert kell arrébbtennie? Nem mehet ki csak úgy, hogy kicsit meglengesse a nehezéket. De hogy unatkozik, az már az ő hibája. Erre vannak már a szervezett hajózás kezdetei óta a rutinfeladatok. Megfigyelték, hogy azok a tengerészek, akiknek nincs dolguk és nem is csináltatnak velük semmit, lassabban reagálnak szükség esetén, esetleg vészhelyzetben, vagy csatában. Tehát subickolhatták a dekket, ha kell, ha nem. Csak mozgatva legyenek. Így igaz ez az otthoni punnyadásra is. Olyan édesen el lehet merülni benne, hogy a tálcán koszos edény, vagy csak a rendelt pizza dobozának kidobása is erőpróbának tűnik. Ha az ember elmegy a csapig, hogy megnyissa már jó irányban halad afelé, hogy valami hasznosat csináljon. Ha meg a rutinfeladatok túl nagy kihívásnak tűnnek, akkor még mindíg ott vannak a gondolatok. Nem mindenkinél, de azért csak vannak. Ha mással, hát azzal elmegy az idő, már ha tényleg annyira agyonütni való.

Mindenesetre érdekes, hogy nekem a tornyon töltött idő tűnik rövidebbnek, pedig fizikailag otthon vagyok 2 nappal kevesebbet. Kollegák panaszkodnak, hogy gyorsan elment a time-off, már megint itt. Persze 2 hét gyors, még 2 év is, de azért nekem itt telik gyorsabban. Nem unatkozok sosem, aztán csak pörög. Sőt, hogy őszinte legyek kicsit már szoktam várni, hogy megint itt legyek. Kezdek kétlaki lenni. Döbbenet. Csak rájöttem hova akartak az ujjaim kilyukadni.

A gondolatok erejéről máskor. Most olyan gyenge gondolataim vannak, hogy cigi, ágy, jóéjszakát.

Saturday 2 June 2012

Drill és a Koma

Nem tudom, hogy merjek-e nekivonzódni az alvásnak, vagy pontosabban álomba tévéződésnek. Pedig fenemód szükséges lenne. Még csak 2 éjszaka ment el és valószínűleg most lesz az először, hogy nem kelek fel délután kettőkor éhesen, hanem sikerül legalább 4-ig aludni, ahonnan már ideális a fél 7-es kezdésig a kávé-cigi-net rituálé. Kellenek ezek a napok az átállásra, de most nem könnyítik meg nagyon. Általában tudjuk, hogy mikor van a vasárnapi drill (ez egy próbariadó, amikor minenki elgyakorolja fegyelmezetten, hogy hogyan úszna meg egy gázszivárgást, tüzet, robbanást, akármit.), most meglepi drill lesz. Csodaszép, gondolom reggel 8 utánra már nem nagyon gondolnak, szóval kicsit várok és szerencsével délután lesz. Mörfi azt súgja a bal fülembe, hogy ha tudnék majd aludni délután akár 5-ig is, akkor fél 5 körül. Tudom, hogy izgalmas kérdést feszegetek, de sajnos ezzel van most tele. A fejem is.

Egyébként az egyik kollégáról akartam már régebben is szót ejteni. Már a második, harmadik kanyarom magasságában csatlakozott, aztán elég hamar kikérdezett annyira, hogy megtudja, hogy magyar vagyok. Nagyon megörült neki, amit furcsállottam is, mert inkább meglepődni szoktak. Ritka erre a magyar. Gondolom fehér holló sűrűbben van. Ismerek olyat, aki 40 év tenger után sem ismert egyet sem és nem a fejével volt baj. Lényeg a lényeg, emberünk megörült, de nem csak ennyi, hibátlan kiejtéssel és szűkös szókinccsel és igen dícséretes nyelvhelyességgel meg is szólalt magyarul. A rotációnkban úgy vagyunk, hogy az én első hetem pont fedi az ő utolsóját, szóval ritkán látom, de akkor egy hétig. Imádom, amikor a sok britt, holland, lengyel és kitudja kik után egyszercsak hozzámszól hátulról, hogy:
"HOGY VAGY KOMÁM?"
éjszakás műszakomból ballagok a kabinba, ő jön szembe kipihenten:
"NA? JÓL ALUDTÁL?"
vacsoránál:
"GYERE ENNI, MERT NEM MARAD!"
néha meg csak úgy simán
"HAJRÁ MAGYAROK!!"- én erre automatikusan egy hajrát szoktam mondani, de most megleptem egy "HAJRÁ HORVÁTOK!"-kal. Örült neki és lehajrázta. Szóval a ritkás találkozásainkban ezek mindíg visszatérő motívumok. Azért kicsit többet is szoktunk magyarul, de inkább csak udvariassági pármondatosakat, vicceseket. Ha valamit igazán meg kell beszélnünk és a melóval kapcsolatos, azt angolul kell azért.

Értékelem a kisöreget. Horvátország magyarlakta területén laktak kisgyerek korában. Akkor pont úgy beszélt magyarul, mint bármelyik másik gyerek, aki azóta is naponta használja. Csak ő elköltözött. De ez megmaradt neki, meg a magyarok szeretete. Hát ilyenek dobják itt fel a napot és egyszál magyarként próbálom is a renoménkat emelni, semmiképpen nem rombolni, mert vannak itt emberek, akiknek Puskás után én vagyok a második, akiről tudnak. Csak velem találkoznak is és így akaratlanul is utánam alkothatnak inkább pozitív, vagy negatív véleményt.

A. szavaival:
"JÓ ÉJSZAKÁT MAGÁNAK BARÁTOM!"

Friday 1 June 2012

ennek lesz értelme. (nem)

Annyi időm van gondolkodni, akár monotonabb feladatok, vagy cigarettaszünetek közben, hogy akár fel is találhatnék valami okosat. Na ez még nem következett be, persze marhaságok jutottak már így eszembe, de az régebben volt. Így született, vagy csak gyűlt össze a 'napelemes zseblámpa', 'európa-földgömb' és a 'születésnapi torta 18 szál gyertyával, mint mindíg'. De a magasívű tréfákat félretéve, olyan bölcseletek jutnak eszembe, amiket amikor kimond az ember igaznak hangzanak, ha leírja valahova lájkolják. (Tulajdonképpen akárhova lehet írni, az egyik wc-nkben van egy agyas firka és alá rajzolva és írva a like). De még mindíg kalandozok, mint aki sosem akar odaérni. Holott csak az időt húzom, hogy rendesen jusson eszembe. Mintha nem lehetne korrigálni és a rozetta követ vésném. Naszóval ez volt a legutóbbi éjjeli termés:

Nem megtalálni kell a legboldogabb nőt, hanem a meglévőt nőt kell a világ legboldogabb nőjévé varázsolni.
1. sz. kiegészítés: visszafelé is igaz
2. sz. kiegészítés: nem baj ha tulajdonképpen nem a világ legboldogabbja. Elég, ha úgy érzi.

Na. Amikor ez ennél fényesebben összeállt a fejemben, beugrott, hogy kiírom FB-ra, de nem, mert:
1, még nem törpöltem rajta, csak ahogy mondtam, olyan igaznak és lájkolhatónak hangzik
2, nem akarom azt látni, hogy szénnékommentelik és érvelnem kelljen
3, nem akarom azt látni, hogy se komment, se lájk
4, nem vagyok én ennyire okos
5, annyira vagyok okos, hogy ne oda írjam, hanem ide a pár elvetemültnek, aki megnézi, mit gyártok körömrágás helyett.

kösz a figyelmet :D