A cukrász, a chéf és a pékmester

Ezt a három szakmát ötvözi az éjszakás szakácsunk. Megcsinálja az ebédet délre (éjfél), süti a sütiket, de tényleg nagyon finomakat, aztán reggelre elkészíti a pékárut is. Szóval illatok vannak rendesen. Amikor meg ezekkel kész van, gyártósorra kerül a reggeli (nekem, mint állandó éjszakásnak a vacsora). Csendes koma, csupa rutin. Nem kérdez, ha mégis, akkor már tényleg nagyon akar valamit. Napok óta emlegette viszont, hogy túl nagy a csend. Dolgoztunk már együtt és tudja, hogy itt van a laptopom is, szóval levittem és most zenére süt-főz-kever-dagaszt. Nem is írtam volna az öregről (nem bántás, de fiatalnak nehezen lehetne bemutatni), ha nem csinál egy olyan húzást, ami miatt meg kell emlékezzek róla. Legyártott 2 tepsi nemtommilyen piskótatésztás, töltött etvaszt amit nutellával kellett lekenni. Én már korábban, kb 3 hete eldugtam a megfelelő nutellás üvegeket, mert hogy a másik 2 hétben használják csak a műanyagos nutellát. Na az öreg megtalálta és milyen jól tette. Azért rejtettem el ugyanis, mert apránként össze tud gyűlni néhány ilyen üveg, ami ha megszabadul a beltartalmától és a feliratoktól, az én szintemen hibátlan whiskey-s pohárnak bizonyul. (ha a fedelét is megőrizném, vizeletgyűjtőre emlékeztetne, de erre nem szeretek gondolni). Egyből 6 darabot dobott bele forró vízbe és még csak kanalaznom sem kellett, hogy elefogyjon végre. Megtette helyettem. Szóltam neki, hogy ha neki nincsenek, nekem lennének terveim. Nem voltak. Neki már van otthon ilyen szettje, azt mondja nekem mosolyogva. Kábé most mosolygott másodszor, mióta kint vagyok. Kis öröm, de a poharak a kabinban és egy ilyen magának való egyéniséggel, ha csak percekre is, jó érzés egy húron pendülni. Whiskey meg majd kerül. Majd otthon. Az újban. Avatáskor, vagy mi.

Published with Blogger-droid v2.0.4